közért

A civil piac

Ahogy minden városnak van bevásárlóutcája, úgy a mi Civilnegyedünkben is megnyílik idén a KÖZÉRT. Ide olyan szervezeteket hívtunk meg, akik munkájuk során nagyobb láthatóságot adnak marginalizált csoportoknak, és a portékáik mind kézzel készült, minőségi, egyedi termékek, vásárlásoddal pedig nemcsak a szervezetet, de az általuk képviselt ügyet is támogatod. 

A mi KÖZÉRTünkben igazán koncentráltan, egymás mellett találod meg mindezeket a szereplőket, beszerezheted tőlük a kézműves kerámiaedényektől kezdve az egyedi shopper bagen át a tavaly elrakott gyümölcslekvárt és különböző sajtokat is.  A Bartók Feszt’-tel az egyik fő küldetésünk, hogy még inkább felhívjuk a figyelmed azokra a hazai szereplőkre, akik munkájuk során aktívan tesznek azért, hogy a városunk, az országunk, a társadalmunk egy még jobb és élhetőbb hely legyen. És hát, mi lenne jobb támogatás annál, mint hogy egyúttal beszerzed az otthonod legújabb, legszebb vagy legfinomabb kincsét!

A VÁSÁRFIA

Az Autistic Art Alapítvány pultja

A náluk lévő összes terméket autista fiatalok grafikái díszítik. Megtalálhatóak a mindennapi élethez szükséges divat- és háztartási textilek, finom borok, teák, ínycsiklandó kézműves finomságok, papíráru-termékek. Itt a vásárlás egyben támogatás is!  adsz.kapsz.segítesz!

Amit találsz a pultjuknál:

  • Környezetbarát táskák
  • Shopper bag
  • Ételcsomagolók (lunch bag, food wrap, zipper bag)
  • Kitűzők
  • Karkötők
  • Konyhai szett
  • Zoknik
  • ÜGYes pólók
  • Takarók
  • Tárgyalási naplók
  • Parafa füzetek
  • Mappák (mappa, füzetbox)

A BAGázs pultja

A Shanco cigányul esélyt jelent, a márkanévválasztás pedig nem véletlen, hiszen a dányi romatelepen élő nőknek ad lehetőséget egy biztonságos környezetben, önállóan és felelősségteljesen saját keresetért dolgozni. A BAGázs célja, hogy egy olyan társadalmi vállalkozást működtessenek, mely a piacon is életképes, és közvetlenül támogatja és gazdagítja a BAGázs közösségét, a telepen élőket és a társadalmat is.

Amit találsz a pultjuknál:

  • Esély táska
  • srunchie
  • neszeszer
  • tornazsák

a Fészek Csillag Alapítvány – Nest Ceramics pultja

Itt olyan kerámiatárgyakat találhattok majd, melyek többféle, különleges technikai megoldással készülnek. Például agyaglapítás, öntés, írókázás, kézi formázás, bekorongozás… A Fészek specialitása pedig maga a mozaikkészítés, ebből edényalátétek, koszorúk, tálcák, tükrök készülnek. Ezek mellett méhviasz és nemeztermékeket is lesznek náluk. 

Amit találsz a pultjuknál:

  • tálak, bögrék, csészék
  • fokhagymareszelők, gyömbérreszelők
  • szalvétatartók
  • „nyomatos” tálak, tányérok
  • ajtódíszek, ajtókopogtatók
  • mozaik-edényalátétek, papírzsebkendő-tartók
  • hűtőmágnesek
  • telefontartók
  • méhviasz kendő
  • méhviasz teamécses
  • méhviasz gyertya
  • vászontáskák

az FMGESZI – Tordasi Műhely pultja

Termékeik elsősorban háztartási dekorációs és használati célra készülnek. Nagy hangsúlyt fektetnek szakembereik a minőségre, használhatóságra, a gyártási folyamatot pedig úgy alakítják, hogy a foglalkoztatott lakóik képességeiknek megfelelően, de fontos szerepet töltsenek be egy-egy szövött szőnyeg, vászon/plüss figura, táska vagy épp az általuk ételfestékkel színezett, gyűrt papírtermékek elkészítésében. Jelenleg közel 100-féle termékkel tudják kiszolgálni a vevőkörüket.

Amit találsz a pultjuknál:

  • plüss kutyapárna 
  • nagy plüss százlábú, róka, cica, majom, bagoly, madár, láma, béka stb. 
  • szobafrizbi,  
  • vászon ló,  
  • vászon zsiráf,  
  • vászon Fáni,  
  • neszesszerek

a Fogd a Kezem Alapítvány pultja

A fesztiválra különleges, kiterjedt termékkörrel érkeznek, így kerámiavirágaik, újrahasznosított magpapír szívecskéik mellett az ikonikus, a fiatalok mintájával díszített vászontáskák is megtalálhatóak lesznek. Ezenkívül egyedi kulcstartók, ördöglakat és különböző színes, a fiatalok elképzelései alapján megalkotott ékszerek is a kínálatuk részét képezik. A fesztiválhangulatot pedig rejtélyes zsákbamacskáik hozzák majd meg!

Amit találsz a pultjuknál:

  • nyakláncok, gyűrűk, karkötők, fülbevalók
  • kulcstartók
  • zsákbamacska
  • ördöglakat
  • vászontáska
  • hűtőmágnes 
  • magpapír
  • kerámialepkék, -katicák, kerámiavirágok (pipacs, begónia, holdvirág, nefelejcs, százszorszép)
  • fűfejek (a nyári kiárusításuk függvényében)

az Igazgyöngy Alapítvány pultja

Az Igazgyöngy Alapítvány termékeinek nagy részét azok a gyermekrajzok díszítik, amiket a foglalkozásaikon részt vevő gyerekek készítenek el sok kreativitással és szeretettel. A hímzések mindegyike magán viseli a készítője keze munkáját. Fatermékeik mindegyikét is a  gyermekrajzok díszítik. „Mütyikék” sokasága is vár titeket itt! És találkozhattok a legújabb termékkel is, ami a környezettudatosság jegyében készült partypohár 1 dl-es és 2 dl-es méretekben.

Amit találsz a pultjuknál:

  • füzetek, kifestők
  • poharak
  • kulcstartók, hűtőmágnes
  • adventi díszek
  • aprópénzes Mütyikék, neszesszerek 
  • batikolt táskák (cicás)
  • kenyereszsákok 
  • pilletokok
  • pikk-pakk táskák 
  • levendulazsákok
  • lenzsákszett

a MAACRAFT szociális műhely pultja

Műhelyük kínálatában természetes és újrahasznosított anyagokból készült otthoni dekorációs 

termékek és öltözékkiegészítők találhatók. Emellett magas minőségű gyógynövényteákat is kínálnak, melyek hozzávalóit a MAACRAFT kertészetében termesztik és dolgozzák föl. Új termékvonaluk, a Totems of Bükk egy merch-kollekció, amely kortárs művészek – mint Eged Enikő és Borbás Róbert – mintáival ellátott szórótermékeket fog össze.

Amit találsz a pultjuknál:

  • passtartó
  • kulcstartók
  • pólók
  • kendők
  • tote bag
  • teák
  • kézitáska
  • válltáska
  • kulacstartó
  • strandtáska
  • telefontartó

a Patrónus Ház pultja

Mitől lehet egy ékszer egyedi? Attól, hogy fogyatékkal élő, autista fiatalok készítik. Festett, színezett, satírozott alkotásaik kerülnek az üveglencsés ékszerek lencséi alá. De készítenek ékszereket, kiegészítőket kerámiából és fa alapanyagokból is. Minden egyes darab egyedi és megismételhetetlen, mint ahogy az általuk készített csodálatos faliképek is.

Amit találsz a pultjuknál:

  • nyakláncok
  • bedugós fülbevalók 
  • lógós fülbevalók 
  • karkötők, csatok 
  • hajgumik 
  • kulcstartók
  • nemeztulipánok
  • angyalkák/manók 
  • szappanok

a Szalóki Agyagművek (Down Alapítvány) pultja

Kézzel készült kerámiák, papírtálak és füzetek a Down Alapítvány Szalóki utcai alkotóműhelyének lelkes csapatától. Az értelmi sérült és autista felnőttek által nagy gonddal formázott tárgyak díszítése és festése mind-mind egyedi. A vásárlással teljes mértékben a műhely és az alapítvány működését tudjátok támogatni.

Amit találsz a pultjuknál:

  • kerámiabögre
  • pohárkák
  • tálak
  • szobrok
  • vázák
  • kézzel varrt papírnoteszek
  • papírmasszából készült kaspók, tálak
  • bőr kulcstartó
  • szemüvegtokok
  • vászontáskák

a Szimbiózis Alapítvány pultja

A Szimbiózis műhelyeiben fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak. Az alapítvány értékteremető foglalkoztatásának termékeit bocsájtja áruba a Feszt’-en.

Amit találsz a pultjuknál:

  • kecske- és tehéntejből készült sajtok (lágy és füstölt)
  • kézműves lekvárok
  • szörpök
  • sült tea
  • papírvesszőből font termékek (fedeles kosár, kenyereskosár, kaspó)
  • merített papírból készült noteszek
  • nemezelt ajándéktárgyak
  • filcből készült ajándéktárgyak
  • szőtt szőnyegek, lábtörlők 
  • neszeszerek, táskák