Hónapok óta szerveződik a Bartók Feszt’. Csak nem látod.

A városnak, amiben élünk, egy része láthatatlan. Észrevétlen munkák és emberek tartják mozgásban a társadalmat, hogy végül minden a helyére kerüljön.

Reggelre kiürülnek a kukák, tiszták lesznek a közterek és az azokon lévő padok. A kiszolgáltatottak, nehéz helyzetben lévők, az éjszakát kórházakban vagy hajléktalanszállókon töltő embertársaink ellátást kapnak. Értő fülekre találnak a gondjaink, bajaink, lelki problémáink. Sok esetben érvényesülnek a jogaink, és szem előtt tartják az igényeinket. – Megteszik ezeket úgy, hogy mi cserébe nem tesszük őket láthatóvá.

Hány olyan dolog mellett sétálunk el nap mint nap, ami valaki munkájának köszönhetően működik? Milyen közös feladatok oldódnak meg anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk őket? Kik azok, akiket azért nem látunk, mert megszoktuk a jelenlétüket – vagy mert valami kitakarja őket a látószögünkből? 

Tudatosítjuk-e, hogy hatalom által vezérelt, ideologikus kérdés, mit gondolunk természetesnek? Hogyan vált magától értetődővé, hogy vannak, akik többekért viselnek felelősséget, mint mások?

A láthatatlanság nem véletlen. A láthatatlanná tétel döntés kérdése. Mindig politikai-ideológiai kérdés. Struktúrák, beidegződések, érdekek, kényelmek, figyelmi vakfoltok tartják fenn. Az, ami folyamatosan működik, idővel észrevétlenné válik. Az, ami kényelmet biztosít, háttérbe szorul. De mi történne, ha ezek a rendszerek egy nap leállnának?

Az idei Bartók Feszt’-en arról igyekszünk gondolkodni, hogyan adhatunk formát az áttetszőségnek, szerepet a láthatatlanságnak, miként színezhetjük együtt láthatóvá a láthatatlant.